Tegnap az egyik elmeroggyant kibaszott hisztije.
Aztán a másiknak meg elgurult a gyógyszere, s azt ismételgette, hogy reméli beledöglök a nyomorékságomba.
Szivesen.
Még mindig jobb, mint csendben őrjöngeni az életed romjai felett, harcolva a betegségeiddel, az állandó kibaszott fájdalmakkal; félőrültségig dühöngeni, hogy kiszolgáltatott vagy egy kettébaszott rokkant testben és szarra nem vagy képes agyilag sem.
És rohadt magányos vagy, mert hiányzik a Mindened, de kivonulsz mindenből, mert csak teher vagy.
Gyűlölök teher lenni!!! Érted?! Kettéaszottul gyűlölöm ezt!
A régi ént akarom. A szerelmemet, barátomat, a lelkitársamat akarom. Az elbukott 600 euromat akarom, hogy végra lábra álljunk és nem az életem nyomorát!!! Nem a hajléktalanságot!
De ez olyan, mint a szélmalomharc.
Fáradt vagyok. Nagyon.
