dance macabre

- Meg tudod csinálni … - duruzsolta azon a hangon, amitől minden porcikám megborsódzik.
Néztem a kezemben lévő pengét meredten. Vajon… Vajon tényleg jobb lesz utána?
- Kicsit fog fájni, de mint minden, ez is elmúlik egyszer – mormolta újra.
Éreztem, ahogy a karjaimon feláll a szőr. Nem rossz értelemben. Hanem mert jó, kellemes, ahogy suttog. Olyan megnyugtató. Erős.
- Nem bírom a fájdalmat…. – suttogtam még mindig tétován a jobb kezemre meredve, ami egyre inkább közeledett a combomhoz. – Jobb lesz utána?...
Éreztem, ahogy elmosolyodik. Ajkai mintha a tarkómhoz értek volna. Mintha hozzám simulna, karjait körém fonva. Annyira csodás érzés!
- Jobb lesz.
Reszket a kezem. Az ujjaim belemeredtek a mozdulatba, ahogy a pengét tartom. Rátettem a bőrömre. Csak odanyomtam, de nem éreztem semmit. Aztán meghúztam. Egyszer, kétszer, háromszor…sokszor. A cinóbervörös vér finoman apró gyöngyökbe kezdett ülni a vékony vágások nyomán.
Az egész olyan delíriumos, mintha le akarnának ragadni a szemeim. Pedig nem vagyok álmos. És… jobb. Most jobb. Kicsit. Igaza volt.
- Vedd elő a fertőtlenítőt. Arra mindig ügyelj.
- Rendben… - feleltem, de továbbra is a vékony vágásokat néztem. Voltaképp nem is fájt. Talán csak egy szúnyogcsípésnyit.
- Látod? Nem is olyan szörnyű.
Nem. Egyáltalán nem az. Szeretem nézni a vért, ahogy apránként megfesti a vágásokat. Szép.
Erről csak mi tudunk. Ő és én. Van egy közös titkunk. Ami összeköt.
- Jó veled – mondom halkan még mindig a kád szélén ülve.
- Tudom.