- Mi ez a kemény bogyó itt? - kérdezte tapogatva a herezacskóját.
- A heregolyóid.
- Mii-i?! - nézett rám vigyorogva, és forgatva a szemeit. Mindig ilyen, ha zavarban van.
- Mondtam.
- Jó. És akkor neked is kukid van?
- Nem. Én nőnemű vagyok. - igyekeztem nem mutatni, hogy voltaképpen milyen rohadtul feszélyez a helyzet, hogy a kisfiam egész behatóan kívánja tanulmányozni a témát.
- Oké... akkor mid van, ha nem kukid?
Nabaszdmeg!
- Punci. Minden kislánynak, nagylánynak, néninek az van.
Itt majdnem hozzátettem, hogy "Általában...", de szerencsére elharaptam. Ugyanis akkor megint elkerekedett szemekkel jött volna a kérdés, hogy "Miért? Mit jelent? Anya, ezt hogy érted?" e.t.c. És egyéb dolgokba belemenni nem láttam sem értelmét, sem szükségét.
- Na jó... - fogta meg a homlokát, mint aki nagyon nagy gondban van.
- Most mi a probléma? - kérdeztem mosolyogva.
- Hát semmi, csak nem értem, hogy mi mért van ott, neked miért nincs, nekem meg mi van a bogyókban.
És elmagyaráztam Neki. Azt is, hogy melyik mi célból van ott de még ráérünk ezzel a témakörrel ennél mélyebbre hatóan foglalkozni, hogyha egy kicsit nagyobb lesz (bár az volt az érzésem, hogy sosincs túl korán ehhez).
- Na ne! Eldobom az agyam! - reagálta le az egész felvilágosósdit a fejéhez kapva.
Én is kisfiam, hogy alig töltötted be az ötödik életévedet, és már arról eszmecserélünk, hogy hogyan is kell megdugni egy nőt.
