MIÉRT?! Miért nem tudok úrrá lenni rajta? Miért nem tudom kontrollálni az indulatkitöréseimet, az agresszivitásomat? Miért nem bírom visszafogni és visszafojtani ezeket az elemi erővel kirobbanó impulzusokat?! Felgyűlik a torkomban egy hatalmas keserű gombóccá, amit legszívesebben kiokádnék, de egyszerűen képtelen vagyok rá, mert elakad. Megreked ott, és csak feszít és feszít, majd erősödik az érzés a gyomromban is, és aztán nem bírom. Üvöltenem kell. Üvöltenem, a falba baszkodnom, pejoratívan kiokádni magamból a gennyt.
Elegem van. Gyűlölöm ezt. Gyűlölöm a gyerekkorom. Gyűlölöm a tudatot, hogy soha nem tudtam elfeledni a múlt rossz emlékeit. Gyűlölöm a tényt, hogy soha nem tudtam túllépni az apám szexuális zaklatásán sem. Már az "apám" szó leírásától is hányingerem van. Gyűlölöm az egész szart, amiben éltem, és amibe kerültem a döntéseim által.
De legjobban magamat gyűlölöm. Azt, amivé lettem.
2014.02.03. 19:34 :: Sitis
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://sitis.blog.hu/api/trackback/id/tr15797031
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
