Egyszerre rázza a hideg, önti el a forróság, émelyeg, szédül, dühöng. Elborult elmével járkál, mint a ketrecbe zárt vadállat. Körülötte romokban az egész világ, benne apró darabokra hullott gondolatszakadványok. Néha meg-megáll egy pillanattöredék tizedmásodpercéig, aztán lép is tovább, hogy újra és újra tapossa lábának nyomait vörös-fekete szőnyegén.
Aztán tehetetlenül leroskad ágyára. Legszívesebben üvöltene, hogy tompítsa fájdalmát. Mert kiszakad a szíve mellkasából, majd ezüstcsillámporként a lábai elé hullik...
2011.03.29. 14:25 :: Sitis
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://sitis.blog.hu/api/trackback/id/tr222781884
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
